A világjárás valójában egy tapasztalás, egy útkeresés. A lélek keresi az utat önmagához. Előfordulhat, hogy rátalál valahol valamilyen útmutatóra. Például: elmegy Indiába vagy a Szaharába, és maga a csillagos ég megmozdít benne valamit.

Vannak olyan emberek, akik egész életükben vándorolnak és utaznak új látnivalóért, új élményekért. Sosem érik el a célt, a beteljesülést. Hasonlatos ez a feltételezett lélekvándorláshoz. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az ember ne menjen el megnézni a látnivalókat. De tudatában legyen annak, hogy az idejét veszi el önmagától. Ha csak nem úgy gondolja, hogy az önmagához vezető út valahol máshol van, más segítsége kell ahhoz, hogy önmagára találjon. Ez az út azonban nem más, mint egy keresés. A segítők megkeresése.

Ez az utazás lehet céltudatos vagy cél nélküli. A céltudatosság azt jelenti, hogy valaki a belső célt keresi önmagához. Cél nélküli, amikor a céltudatosság jelen van, de belső én nélkül. Elindulsz Egyiptomba, kiválasztod a célt, hogy megnézz egy bazárt. Bár úgy gondolod, hogy céltudatosan mész, de lehet, hogy csak az egod kíváncsisága hajt oda. Nem veszed észre a lélek célját.

Amikor céltudatosan mész, de nem tudsz róla, és elmész egy piramist megnézni, lehet, hogy valamilyen érzés kerít hatalmába. Kérdés, hogy megérzed-e a lelked mélyén, hogy a lélek mit akar? Megfog-e belül ez az érzés? Elindít-e valamilyen folyamatot benned akkor vagy később?

Érzékelhetjük úgy is, hogy nagyszerű, felemelő, csodálatos a látvány, az atmoszféra, vagy a belsőnkben egyfajta borzongás, nyugtalanság, öröm, nyugalom árad szét. Ezek akármelyike lehetséges, de együtt is megjelenhetnek. Félelem az ismeretlentől, a bezártságtól, mivel több millió köbméter kő van felettünk. A félelem azt jelzi ilyenkor, hogy önismeret hiányod van. A szorongás is hasonló dolgokra vezethető vissza. Lehet valaki nyugtalan a fenti dolgok miatt is, de azért is, mert a közelben van az, amit kerestél.