A megszületés egy csodálatos pillanat. Bár az újszülött szempontjából pontosan nem tudjuk, hogy mit él át valójában. De az anya határtalan boldogságot, és nagy megkönnyebbülést érez, amikor meglátja csöppségét. Az idáig hordozott teher, amely teher is volt és egyben öröm is, amely megváltás is és nem is, mert a lényről, akit méhében hordozott, tudja, hogy ha megszületik, már nem lesz soha olyan közel a lelkéhez, mint amennyire idáig volt. Hiszen része volt a részének. Mert amíg együtt voltak, a szívük is együtt vert. A terhes anyára ható külső és belső fizikai és pszichikai megnyilvánulások ugyanúgy hatnak a magzatra is. A magzat is tudja, amikor bent van biztonságot adó otthonában, hogy jó dolga van, jól érzi ott magát. Mondhatjuk azt is, hogy egyfajta meditatív állapotban van, mert élete az alvás, a táplálkozás és a létezés, ez tölti ki az idejét.

A végtelen lassan bontja ki szirmait az egyénben. Ez a kibontakozás olyan, mint a növényeknél a növekedés. A magból csíra lesz, majd fiatal hajtás, mellyel együtt fejlődik a lélek és az értelem. Van sok szép pillanat a fiatal hajtások életében, amely egyben áldás és átok. Ez a névadás.

Meghitt pillanat, amikor az anyakönyvvezető, mint valami bölcsek bölcse, útmutatást ajánl a szülőknek és az ott lévőknek, arra nézve, hogy azt a gyermeki lelket szeressék, becsüljék, tegyék örömtelivé az életét. Aki már volt ilyen eseményen, érezhette az ott lévő szeretet atmoszféráját, amely szinte átölel mindenkit. A meghittség és a szeretet árad mindenkiből a kicsi lény felé. De nem csak a csecsemő felé, hanem egymás felé is, a szeretet illatóceánja hömpölyög. Többek szeméből a könny is kicsordul a meghatottságtól, a szeretet kifejezéseként.

Ezek a percek a világon mindenhol ebben a meghittségben, szeretetben játszódnak le. Ha ez a későbbiek folyamán fel tudna elevenedni az emberekben, akkor megszűnne minden rossz a világon. Eltűnne a háború, a szenvedés, a kihasználtság és minden olyan dolog, aminek semmi köze a szeretethez. Mert valahogy az emberek elfeledkeznek arról, hogy ők is voltak ilyen meghitt pillanatban. Ők is résztvevői voltak már ilyen eseményeknek, mint gyermekek.

Legyen a világon bármilyen nép vagy kultúra, valamilyen formában ezek az események megtörténnek az ember életében. A normális emberi csoportoknál ez az esemény az öröm, boldogság, szeretet, vigadalom megnyilvánulása. Amikor az emberek elmennek az anyakönyvvezetőtől, még bennük él a szeretet atmoszférája, amit magukba szívtak. De ahogy egyre jobban telik az idő, ez az atmoszféra elillan, mint rózsaillat a levegőben. Nem azt állítom, hogy eltűnt a szeretet bizonyos formája a lény iránt. De "a bölcstől" ott elhangzott szavak egyre halványodnak. A féltés, az aggódás megmarad, csak az atmoszféra tűnt el, amely akkor körülvette őt. Sajnos az emberek az idő multával elfelejtik ezt.

A világon csak akkor lesz igazán megbékélés, ha az, az atmoszféra sugároz ki állandóan az emberekből, mint mikor azokat a pillanatokat átélték. Mert az már nem csak egy pillanat lesz, hanem lényükké válik. Ekkor jön el a beteljesedés, a végtelen szeretet, az öröm óceánja.

Bármilyen gondunk és problémánk van, gondoljunk azokra a pillanatokra, amikor ott voltunk és átéltük azokat a csodálatos örömteli perceket. Ha konfliktusunk van a másikkal a meg nem értés miatt, akkor jusson eszünkbe, hogy ő is volt gyermek, vagy szülő. Ezt az érzést felidézve el fog tűnni belőlünk a feszültség, a düh, a meg nem értés. Csak a megértő szeretet marad, az jön elő.

Próbáljuk felidézni minél gyakrabban ezt az érzést. Ne csak akkor, amikor konfliktusunk van a másikkal szemben, hanem mindig, hogy egyre jobban a lényünk része legyen. Végül már egész lényünk is ilyenné válik.

A világon mindaddig nem lesz harmónia és béke, amíg az emberekben a végtelen szeretet érzése át nem öleli az egész lényt.