[607-588] [587-568] [567-548] [547-528] [527-508] [507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1] [Archívum]
Akarom,a tested,
Akarom, lelked,
Akarom szerelmed,
Beszívlak, széttéplek, megeszlek,
Légy enyém, ne másé,
Tudod, kemény minden,
Élet, sors, mi elrabol,
Kemény vagyok,
Ne csak láss, érez,
Ébredj fel, nézzél meg,
Hús, és vér, nem egyéb,
Keres mást, hátha megtalálsz,
Ébresztő vár rád,igazi nő.
|
|
Mindig ugyanaz másként
ó, ezt én is ismerem már.
Ami szép az elmúlik majd
hidd el, bárhogy is fáj.
Sajnos velünk is így volt
ma már jól tudom, így jó.
Bár néha várnék rád még,
már nem nekem való.
A "mindig ugyanaz másként"
ma már egy kicsit más.
Minden, amire vágytam megvan,
bár nincs több folytatás.
Amióta ez történt
minden jó, és megint szép.
Nem is gondolok többé rád
újra összeállt a kép.
Túl késő sírni, elmúlt már
túl késő, semmiért sem kár.
Túl késő, érzem én
hogy semmit sem ér...
Túl késő, elszakadt ez a szál,
túl késő, nem is érdekel már.
Túl késő, ennyi volt
ami csak rólunk szólt...
Tudom ez így lesz jó (részlet)
valaki
|
Te meg én
A világ tetején.
Csak nézzük a felhőket,
Nem érjük el őket.
Várjuk a csodát,
Minden megállt.
Csend van és érzem
Te vagy a létem.
Válladra hajtom az arcom,
S lejátszom az utolsó harcom.
Furcsán álmodom: néhány
Szót és hallgatok némán.
Figyelem lassú mozdulatod,
Megőrizvén a pillanatot.
valaki |
Fájni kell százszor, ezerszer,
hogy boldogok lehessünk,
egyetlen egyszer.
könny fájdalom nélkül,
nem érezhessük,
mi az igazi boldogság,
mert megszokás lenne,
semmi más!!!!
Valaki. |
Köbevésest arcok közt járok,
Körülöttem kőhalmaz minden,
Szívemnél is érzem, a terhet,
Súlya rátelepedett, fájdalmasan nehéz.
Kitépném, mer, marcangolja,
Nyomja, kínozza,
Kemény sziklává dermesztve,
Minek itt lenem?
Köbe véset arcoktól mit remélek?
Csak el innen messze……
El a világmindenségbe,
Hol nyugtalan lelkem szabadon szárnyalhat.
Valaki
|
Izzó tűz parazsánál felhangzik
Szerelem dallama, testek tánca,
Ölelése, vad extázisa.
Távolról lágy dallam szol
Szerető szívűkbe dobban a ritmus,
Átalakul a szenvedély,
Lággyá, bódítóvá, őrületes extázisból,
Szelíd mámorrá,
Kitágul a tér, megnyugszik minden,
Eggyé váltak ők már a mindenségben.
valaki
|
Ó, én csak egyre várom, hogy érkezel,
mostanra kevés más dolog érdekel.
Ó, én csak t****om a hiányodat
és dühömben rombolnék világokat.
Ó, én csak türöm csendben, hogy ennyi jut.
Vajh zsákutca ez, vagy éppen alagút?
Ó, én csak titokban, néha könnyezek,
nem rakok rád ezzel súlyos terheket.
Ó, én csak szelíden föléd hajolok
és elhiszem, hogy a mindened vagyok.
Ó, én csak vadul adom a testemet,
veled lennem tökéletes élvezet.
Ó, én csak szeretnék jól bánni veled,
mégis vannak szavaim, mik sértenek.
Ó, én csak egy kicsit mindig meghalok,
ahányszor a testem, lelkem itthagyod. |
Ha érzem a Nap melegét télen,
Vágyom a szabadba, pezseg a vérem.
Készen az otthon melegét odahagyva,
Merészen indulok, megyek a magasba.
B,B, |
ifi
Fifike felriadt - mivel két cuppanó
csókkal mondtál nekem jóreggelt: - és a jó
madárka fölfütyült; - de csőre visszabénult
szárnya alá, s dala megint álomba némult.
Ekkor vissza adtam drága csókjaidat,
cserébe csókolván egy százdzorost, vigat,
egy mindenütt-jelen-valót, talpadtól enyhén
sötétlő hajadig, mindenhol megpihenvén,
hol árnyas hely kínált... kacagtál módfelett...
s ekkor térded közé benyomva térdemet
föléd csuklottam, oly módon, mint hirtelen had
ha támad, és te mohó voltál, de nem vad,
mert nedves szemeid köszönték a gyönyört. -
És ekkor lám, Fifi egyszerre úgy kitört,
a drága kismadár! most már egészen ébren,
ujjongva, mint barát barátja örömén,
és diadalmamat köszöntve énekében,
trillázva csöpp szíve az ég felé s felém!
S úgy ugrált, szilajon, mint egy szilaj fiúcska,
ki utcák víg során egy győztest éljenez.
-S a hajnal függönyös ablakunk fénybehúzta,
büszkén, hogy kéjeink boldog tanúja lesz
B.B. |
B.B. |
Nem tervem, hogy vonjalak a jóra. Lépést sem teszek érted... Nem tervem, hogy várjalak a jóra. Magad kívánsz jönni hozzám. Hogy vonjalak és várjalak. . . . . „
B.B. |
"Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán."
B.B. |
Üres az éjem Nélküled! A vágy rám-rám talál, Ereimben a Borzongás lüktet, Édes, mint a Halál, S őrjít, akár a révület!
Hiányzol, jobban, mintsem gondolnád! Bennem jajong a lélek, Búsong és gyásztáncot jár, Szinte már alig élek, Megszállottan vágyok Rád |
“Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtaid Engedj be minden érzést, érezd a pillanatféltést Nézz fel az esti égre ha a nehéz napnak vége és rád mosolyog egy csillag örül neked hogy itt vagy Minden egyes napunk csak egyszeri csoda Használd ki minden percét, többé át nem élheted soha”
Unique: Itt vagy – részlet - |
"...Követni mindenűtt magát, Mozdulatát kísérni szemmel, Nézését fogni s mosolyát Szerelmes- bús tekintetemmel, Szavát hallgatva fogni fel, Hogy tökéletesség a bája, Lábánál kínban égni el... Ez, ez a boldogság csodája!"
B.B.. |
Babits Mihály INTELEM VEZEKLÉSRE
Mivel e földön jónak lenni oly nehéz --- erényeid elhagynak, mint az ifjúság, de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák s ha netán elfáradva az úton leülsz, mind köribéd telepszik és arcodba néz nyugodtan, mintha mondanák: "Nem menekülsz!" - s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz, kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz, megint előjön, kezed nyalja, s mintha már lelked belső helyein és zugaiban kotorna nyelve ragadósan, síkosan, és érzed már, hogy többé nem kergetheted s nem verheted, hacsak magadat nem vered - verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned, mint a tűz és lelked már nem is egyéb, mint ez a tűz: te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár s viszi és rejti, mint legmélyebb lényegét s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat, mint a bélpoklos poklát, mely benne rohad és őt is elrohasztja - viszi, mint az őrület vak égését, ezt a sivár belső tüzet, amelyben minden bölcs erő és fiatal erény ugy illan el, mint tűzben az olaj, légbe leng fel és híg egek felé enyész -- mivel e földön jónak lenni oly nehéz ! |
Mert makacsságunk előtör.
De érzelmünk szilárd.
Ha kiálljuk a próbát.
Melyet a sors ró ki ránk.
Akkor miénk, lehet
A mindenséget átívelő boldogság. |
Kitártad a szívem,
Megérinteted a lelkem.
Földöntúli boldogság,
Mennyei érzelem.
Mégis néha gyötrelem. |
[607-588] [587-568] [567-548] [547-528] [527-508] [507-488] [487-468] [467-448] [447-428] [427-408] [407-388] [387-368] [367-348] [347-328] [327-308] [307-288] [287-268] [267-248] [247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1] [Archívum]
|