[Későbbi] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1] [Archívum]
B.B. |
B.B. |
B.B. |
B.B. |
"A szavak furcsa teremtmények, ezt jól tudja minden gyerek.
Kicsúsznak a szájukon, és fegyelmezetlenek.
Hiába bízunk rájuk nagyon fontos üzenetet,
elrejtik az igazságot, és mást jelentenek.
Csak nézz rám, egy szót se szólj, én így is megértelek.
Ha van valami, ami nem hazudik, az leginkább a szemed.
A szavak néha szövetkeznek, hogy félrevezessenek,
szépen hangzó mondatokban vonulnak ellened.
Félve, kimondott félszavakból van aki ért, és van aki nem,
de elmondani nagyon nehéz, mit nem ért meg senki sem.
A gondolat, míg önmagába zárul, sajnos nincs jelen,
szavak nélkül nem működik a mindenható értelem.
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
a lényeg sokszor bennük marad kimondatlanul..."
Szia Kedves Idracsád!
Kívánok csodaszép estét és nyugodt, pihentető hétvégét! Sok szeretettel gondolok Rád: Manócska |
Hoztam neked egy tündérkés jó éjt puszit: Isa :)
|
"...eljön a napja, meglásd, tán észre sem veszed,
csak sokkal szebben süt rád, érzed mindenki szeret..
nem tudod mitől van, egyszer csak énekelsz,
s nevetsz mert a dallam arról szól, hogy szeretsz...
sétafikálsz az utcán, s mindig jön egy barát,
és ha a kedved fogytán, ő énekel tovább...
szomorú vagy, magad vagy, és úgy érzed, dől a ház,
egyszer csak kopogtatnak, s ott áll, akire vársz.
a boldogság egy hajszál, egy szó, egy mozdulat,
csak mozdulj meg, csak szólj már, csak el ne hagyd magad!"
szép estét puszi Margó |
Vegyél tizenkét hónapot.
Gondosan tísztitsd meg a keserüségtöl,
Kicsinyességtől,félelemtől,haragtól.
Aztán oszd fel a hónapokat 30-31 napra.
Minden napot készítsd el egyrészt munkából,
Három részt jóakaratból és egy gyüszünyi derűből.
Mindenhhez adj három evőkalnyi optimizmust.
Egy csipetnyi ironiát,egy késhegynyi tapintatosságot.
A kapott masszát öntsd le szeretettel.
A kész étket mindig díszitsd fel apró,
Figyelmességekkel.
És tálald fel mosolygós arccal.
Szép álmokat, neked, szép holnapot.
Szeretettel gondolok rád.Luna |
|
Drága Idracsád!
Remélem ebben a hideg időben is nagyon
kellemesen fog telni a heted!
Sok szeretetet küldök: Rita |
,,,zür az űrben
B.B. |
Hideg reggel volt.
Megfagyott a pókháló az ágakon.
Mosolyt csalt e furcsa csipke,
S szép lett az őszi elmúlás, a tél;
Ajkamon még édes csók csillogott,
Fülemben bársony sóhajtás zenélt.
Tette dolgát a bús vén November,
Nevettem rajta, s szerettem is tán,
Forró ölelésben ért a reggel,
S tudtam, az ölelő kar visszavár.
Hideg reggel van.
Megfagyott a pókháló az ágakon.
Mosolyt csal e furcsa csipke,
Szomorút, melyet mély sóhaj kísér,
Vacogva húzom össze kabátom,
S mint ezer könny, hull a fákról a dér.
Összegyűrten, egyedül ébredtem,
S idekint a természet gyásza várt,
Léptem lemondón koppan a csendben,
Már nem hiszem a mesei csodát.
Hideg reggel van.
Megfagyott a pókháló a szívemen.
Kati és Macsekok |
Nagy szeretettel gondolok rád és sok puszit küldök:Isa:)
|
Olvassátok csak el, olyan megható történet...
Bár több ilyen orvos lenne a világon!
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje
mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a
padlóra az üvegben lévő érméket és
gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta,
mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie.
Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a
pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és
kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévő
patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös
Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt
a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de
a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a
lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy,
hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak
lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét
az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez
használt!
- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus
érezhetően bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel
beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam -
tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a
kérdésére.
- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni
veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús
hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát
szeretnék venni neki.
- Tessék? - fordult hozzá a patikus.
- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében,
és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda
mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül
egy csoda?
- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem
tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé
megenyhült tónusban.
- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha
nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe
kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett,
jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és
megkérdezte:
- Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek
szüksége?
- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel -
csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt
mondta, hogy valami operációra volna szüksége De Apu
nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én
pénzemet.
- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.
- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig
hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet
is szerezni, ha kell.
- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a
férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a
pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a
kislányt:
- Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az
öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha
van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt,
sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott.
Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok
idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen,
egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról
az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
- Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya -
vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a
csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy
gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet
törvényeitől függ, hanem magasabb törvények
működésétől.
Az emlékezés hete után mosolygós,
szép derűs hetet kívánok Zsóka
|
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Mátra alján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét.
őzgidácska, sete-suta,
rátévedt az országútra,
megbotlott egy kidőlt fába,
eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,
arra ballag öreg néne.
Ölbeveszi, megsajnálja,
hazaviszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,
friss szénával megeteti,
forrásvízzel megitatja,
mintha volna édesanyja.
Cili cica, Bodri kutya
mellébúvik a zugolyba,
tanultak ők emberséget,
nem bántják a kis vendéget.
Gyorsan gyógyul gida lába,
elmehetne az őz-bálba.
Vidám táncot ellejthetne,
de nincs hozzávaló kedve.
Barna szeme bús szomorún
csüng a távol hegykoszorún.
Reggel bíbor napsugarak
játszanak a felhők alatt.
Esti szellő ködöt kerget,
dombok, lankák üzengetnek:
"Vár a sarjú, gyenge hajtás,
gyere haza gida pajtás!"
Könnybelábad az őz szeme,
hej, nagyon is visszamenne,
csak az anyja úgy ne várná,
csak a nénét ne sajnálná!
Éjjel-nappal visszavágyik,
hol selyem fő, puha pázsit,
tarka mező száz virága
őz testvérkét haza várja.
Ahol mókus ugrabugrál,
kopácsol a tarka harkály,
vígan szól a kakukk hangja,
bábot cipel szorgos hangya.
Várja patak, várja szellő,
kék ég alján futó felhő.
Harmatgyöngyös harangvirág,
vadárvácskák, kékek, lilák.
Öreg néne megsiratja,
vissza - dehogy - mégse tartja,
ki-ki lakjék hazájában,
őz erdőben, ember házban.
Kapuig is elkíséri,
visszatipeg öreg néni
és integet, amíg látja:
"Élj boldogul, őzgidácska!"
Lassan lépdel, csendben ballag,
kattan ajtó, zörren ablak,
onnan lesi öreg néne,
kis gidája visszanéz-e?
Haszontalan állatkája,
egyre jobban szaporázza,
s olyan gyorsan, mint a villám
fennterem a mohos sziklán.
De a tetőn, hegygerincen,
megfordul, hogy búcsút intsen:
"Ég áldjon rét, kicsi csalit!"
S mint a szél, eliramodik.
Nyár elröppen, levél sárgul.
Lepereg a vén bükkfárul,
hó borul már házra, rétre,
egyedül él öreg néne.
Újra kihajt fő, fa, virág,
nem felejti a kis gidát,
fordul a föld egyszer-kétszer,
zörgetnek a kerítésen.
Kitekint az ablakrésen
ki kopogtat vajon éjjel?
Hold ragyogja be a falut,
kitárja a kicsi kaput.
Ölelésre lendül karja,
kis gidácska, meg az anyja
álldogál ott, beereszti,
szíve dobban, megismeri:
őz-mama lett a kis gida,
az meg ott a gida fia.
Eltörött a mellső lába,
elhozta hát a kórházba,
hogy szemével kérve-kérje:
gyógyítsa meg öreg néne,
puha gyolcsba bugyolálja,
ne szepegjen fiacskája.
S köd előtte, köd utána,
eltűnik az éjszakába.
Gida lábát két kezébe
veszi lágyan öreg néne.
Meg is gyógyul egy-kettőre,
felbiceg a domb-tetőre
s mire a tölgyről lehull a makk
a kicsi bak hazaballag.
Mátraalji faluszéle,
kapuban ül öreg néne.
Nincs egyedül, mért is volna?
Ha fúj, ha fagy, sok a dolga.
Körülötte gidák, őzek,
látogatni el-eljőnek,
télen-nyáron, évről évre,
fejük hajtják az ölébe.
Falu népe is szereti,
kedves szóval becézgeti
öreg nénét és azóta
így nevezik: őz-anyóka.
Piros pipacs, szegfő, zsálya
virít háza ablakába,
nagy köcsögben, kis csuporban,
szivárványszín száz csokor van.
Egyiket Gál Péter hozta,
másikat meg Kovács Julcsa,
harmadikat Horváth Erzsi,
úttörő lesz valamennyi.
Vadvirágnak dal a párja,
énekszótól zeng a háza,
oly vidám a gyereknóta,
nevet, sír is őz-anyóka.
Mátra alján, falu szélén,
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
mese őrzi arany szívét.
Gidára vár sós kenyérke,
kalácscipó aprónépre,
egyszer te is légy vendége,
itt a vége, fuss el véle.
Kellemes délutánt,szép estét:)
Kati és Macsekok |
|
Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegő sugarát.
Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.
Egy Égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben most célhoz ért,
s boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.
Tanultam én, hogy áltaszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
elemekről ád hírt az Égi fény.
Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnődve figyelem,
Mily bút zokog a vérnek a Fény
Földnek az Ég, elemnek az elem?
Tán fáj a csillagoknak a magány?
A térbe szétszót milliom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó csillag, mit sírsz? Messzebb Te sem vagy
mint egymástól itt a földi szívek !
A Szíriusz van tőlem távolabb,
vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant jeges űr lakik!
Szeretettel, NIKIT |
Kellemes napot,majd
Hetet kivánok.
Szeretettel,Kéklaguna.
|
[Későbbi] [295-276] [275-256] [255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1] [Archívum]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
